Oké, azt tudni kell rólam, hogy rettentően heves természetű vagyok, az egyik pillanatban még ezt csinálom, a másik pillanatban már azt, és ezzel mindenkit összekavarok, gyakran magamat is. Utálom, amikor az emberek utálnak engem. És mostanában nagyon is az az érzésem, hogy a D. utál. Jó lehet, hogy ez nem így van és a 10 napos táborban csak túltengett valami.... valami feszültség. Én egyszerűen nem hiszem, hogy örült, hogy velem került egy rajba, hiszen... én nem vagyok egyedi, nem vagyok népszerű, sem hangos, sem különleges, sem bőbeszédű, sem az a tipusú ember, akit mindenki egyből megkedvel, egyáltalán, csoda, hogy barátokra tettem szert (az igazság az, hogy attól félek, hogy ez csak a tapadásomnak köszönhető). Leggyakrabban az emberek a nevemet se tudják, rosszab esetben egyáltalán észre sem vesznek. És én tényleg akarok ismerkedni, kitárulkozni, de olyan nagy a szorongás, hogy valamit csak mondjak, vagy csináljak, vagy legyek egy kicsit bátrabb, hogy egyszerűen nem megy. Shutdown. És van ez a tulajdonságom is emelett, hogy a barátaimnak sem mondok ki sok mindent, és amit mégis , az valahogy soha nem úgy jön ki ahogy terveztem, és olyan rosszul esik, amikor azt érzem, hogy egyszerűen nem vagyok elég jó. És ami még rosszabb, az az amikor úgy érzem, hogy valaki egyszerűen nem kedvel, és nem a szemembe mondják. És ekkor kezdek el képeket látni, arról, hogy amikor ki megyek a szobából, egyszerűen kibeszélnek. Mármint szivesen odaállnék elé, és megkérdeznem, hogy mégis miért nem bír, de vagy azt mondaná hogy ez hülyeség, megveregetné a vállamat, és persze folyton az járna a felyemben, hogy csak nem akar szembesíteni vele, mert függetlenül attól, hogy nem jövünk ki egymással, azért ő mégis csak egy rendes lány. Vagy pedig elsorolja az összes hibámat, a kételyeket amik bennem lakoztak, én meg sírva elrohannék a mosdóba, és kibőgném magam egy zárt ajtó mögött. Szép kilátások. És ami a legjobb az egészban: Ha ténylegesen összevesznénk,(amit én nem tervezek, és nem akarom, hogy valaha meg történjen, nemcsak azért, mert általában szeretek kijönni az emberekkel, hanem mert nekem tényleg fontos ő) senki sem állna az én pártomra. Ugyan ki állna az unalmas, megjátszó, kis senki mellé? Általában magamat sem tudom adni, nem úgy mint D. aki tényleg az egyik legeredetibb ember. Hogy versenyezhetnék én ezzel? Nem véletlenül szerzet olyan sok barátot a táborban is. Igaz, hogy ez neki már a második volt, de pl. B.-nek is az első volt, mégis őt is imádja mindenki. Aarrgh néha olyan féltékeny vagyok. Nem is rájuk, inkább arra, amit eltudnak érni. Én miért nem vagyok ilyen? Miért vagyok a különcködő, aki mindenkihez csak odatársul?  Soha nem leszek központban, ezt mindig is tudtam, és öszintén szolva nem is akarok ott állni, de ha lenne egy ember, egyetlen egy, aki azt mondaná, hogy igen, te fontosabb vagy mint egy egyszerű barát, az egyik legjobb barátom vagy... Azt hiszem elkéne mennem fürödni, ágybabújni, beburkolózni a takaró alá, és szipogni egy sort, mert most rám jött a depresszió nap. Hurrá. Talán még nemzetközi ünnep is lesz belőle.

Már egy új designal és egy beszámolóval szolgálhatok, nyár végefelé elkallódtam, van ez így, nem igérem, hogy holnapután nem fogok kibújni a teendők alól. Párizs gyönyörű volt, nem olyan idilli, mint amit elképzeltem, de nagyváros, szóval igazábol erre számítanom kelett volna. A designon a gyönyörűséges Gemma Arterton szerepel, amúgy meg vágytam valami sötétebbre a tengeres kékség után.
Most megyek görkorizni,  ha utána lesz még energiám hozni fogom a challangem 3. napját, mivel azt is szörnyen elhanyagoltam jaj.

Eljutottunk ide is.
3/4 8-ra volt beállítva az ébresztő óra, de hamarbb felkeltem, és nem akartam megkockáztatni, hogy essetleg átalszom a csengőt. Szóval felkeltem, lezuhanyoztam, és próbáltam rendbe hoznai magam. Aztán elutaztam a Stadionokog, egy pöpettet bajom volt a jegyiroda megtalálásával, még a nővéremet is felhívtam kétségbeesésembe. Aztán valahogy csak odajutottam, sikerült venni egy havi bérletet, hurrá, hurrá, éljen.
Mire felszáltam az 1-es villamosra, már 9 óra volt, és a pecsához értem 9:20-ra. a sor nem volt brutálisan nagy, de azért nem csak egy maroknyi ember jött. Szóval, próbáltam olvasni, a The Sugar Queen-t Sarah Addison Allentől, és akartam, hogy tetszen, mivel a Kerti varázst nagyon élveztem, de szerintem egyszerűen még az angol könyvek nemigazán tudnak lekötni, a fenébe i9s még csak 13 vagyok. Szóval kb olvastam 5 oldalt, aztán visszasüllyesztettem a táskába, és önmagam legyezgetéséval, és a telefonomon játszással tölt el az idő, aztán 10-kor elindult a sor - ehez hozzá kel tenni hogy legalább már kétszer, ha nem háromszor volt akkora a sor, mint ahova én beálltam. Szóval elkezdték beengedni az embereket, és röpke 40 perc múlva már sorban áltam a dedikálásért a könyvel, kissé fáradt lábakkal, de nem érdekelt, mert beszipantott a könyv. Tudom, mostanában sok ember leminősíti a sorozatot, hogy mennyire túl van értékelve, és ez lehet hogy igaz, de nekem ez egy olyan könyvsorozat, ami szórakoztat, izgulós, néha komoly, és merem állítani, hogy az írónő rengeteget javult az 1. könyv óta, sokkal inkább hihető a  karakter, úgyhogy ne állj meg az 1.-nél, ha már az összeset elolvastad, akkor mondj véleményt. Szóval mindenesetre, amikorra kijutottam, már úgy gondoltam, hogy megérdemlek magamnak valami pihentetést, úgyhogy leültem a közeli kávézóba, és egy hideg gyömbérrel tovább olvastam. aztán hazajövet a villamoson, és a trolin, is, elsőn úgy elbambultam, hogy 1 megállóval később szálltam le, de szerencsére szembe pont jött egy, úgy hogy azzal mentem visszafelé egy megállót. Szóval hazajöttem, ebédeltem, szigorúan a könyvvel a kezemben, azután vettem egy hideg fürdőt, szintén a könnyvel, és mióta fél 11 óta folyamatosan olvastam,  9 óra alattt végeztem is vele. Na és most jön amiért megírtam ezt a teljes, hosszú bejegyzést.
      TE JÓ ISTEN!! MI VAN?
Röviden szólva, imádtam az egészet, csak belestem a bakiba, hogy még az elején hátrapillantottam egy picit, épphogy 3 sorba, de ez annyirra felcsigázott, hogy márt csak azért sem tudtam letenni. Itt már annyira sokkal éredtebb R+C, hogy öröm volt olvasni. Virágékat is szeretem még mindig, amiért az írőnót egy ici-pici részem megutált, hogy szétszakította Zsoltiékat. MIÉÉÉÉRT? Ó MIÉÉÉRT????. Szóval ez zavart, de amúgy imádtam az egészet.
De az a véééége, azt miért kelett, miért kell az olvasókat még fél évig kinozni?
  Kedvenc jelenet: Amikor Reni hajnali 2-kor kiszökik  Cortezhez.

Aprópó: a dedikáló sorban azt hittem, hogy a Kirát látom, de nem voltam benne biztos, és amúgy sem volt merszem odamenni. Pff Éljen a bátor én...

Tudom, nem túl okés rögtön nyitás után eltűnni, de párizs :) megyünk párizsba. Tudtam ezt már előre, nyár eleje óta, de mégis elkezdtem kiírni magamból, kiposztolni azokat amiket akartam, és most ugyan kinek magyarázkodnék? senkinek.

Nemtudom, hogy internet lesz-e, talán apró dolgokat kiírogatok, de amúgy nem éppen azzal szeretném tölteni az idémőt, hogy a világ egyik legszebb városában az interneten lógjak. Majd utána jön egy élménybeszámoló :)

 Dr.Csont (Bones)
a sorozat már 7 évadot megélt, de nem lett olyan felkapott, (és soha nem is lesz) mint pl. a Vámpírnaplók, vagy esetleg a Pretty Little Liars. Annak ellenére, hogy tényleg nem egy olyan egetrengető, sorozat én nagyon szeretem, és szerintem simán megfelel egy erős elvárási szintnek. Krimisorozat, érdekes esetek vannak, a késöbbi évadokban több a dráma is, és persze van Seeley Booth-unk. Akárhogyan is, minél több ember nézi annál jobb :)